Egon, az egér

Blogposztok az egérlyukból

Antigurméság
2022. május 08. írta: Egon, az egér

Antigurméság

Csalánleves

Nem is lenne időm/energiám, hogy a kertem minden egyes négyzetméterét tüchtig rendbentartsam, de nem is akarom. Mindig hagyok egy kis dzsumbujos részt, ahol számos élőlény találhat élőhelyre, leginkább zöld gyíkok. Idén nagyon aktívak tavasszal, a hímek mutogatják a kék torkukat, és kergetik egymást, egyértelműen macsózni akarnak a gyík hölgyeknek.

gyik.jpg

A dzsumbujos részen nő csalán is, és szöget vert a fejembe, hogy ki kellene próbálni. Egészen rácuppantam :) Nem egy nagyon gurmet a recept, a Vifon prémiumabb levesporait használom a Mi Gat vagy a Lau Thait. Elkészítem, ahogy kell, minden összetevőt egy tálba, 400 ml forrásban levő vizet teszek rá. Ezt követően teszek hozzá 3-5 szár csalánvéget, 6-8 leveles tetejét vágom le, és ollóval lemetszem a leveleket róla, de a szárát is beleteszem. Adok hozzá még a Balaton felvidéken csak pókacombként ismert sarjadzó/csokros hagyma zöldjét is apróra vágva. Megy még bele indokolatan mennyiségű szójaszósz, indokolt mennyiségű színes bors és provence-i fűszerkeverék, ízlés szerint csípős paprika. 6-8 perc állás után fogyasztható. 

Jó étvágyat! :)

csalanleves.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://egonazeger.blog.hu/api/trackback/id/tr5817826711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

God Harald 2022.05.08. 21:54:41

Furcsa, de lehet jó is!

Egon, az egér · https://egonazeger.blog.hu/ 2022.05.10. 08:56:22

@God Harald: Teljesen rendben van, mondom, hogy rácuppantam :) A kertemet igyekszem úgy diverzifikálni, hogy minél hosszabb ideig lehessen terményeket begyűjteni. Pont ezért van csicsókám, naspolyám, csipkebogyóm is, hogy még november-decemberben is lehessen valamit behozni a kertből. Tavasszal ez a csopros hagyma megy nagyon, gyakorlatilag áprilistól már lehet szedni. A csalán új felfedezés :) Tavaly már próbálkoztam kelbimbóval, azt is most tavasszal szedtem le. A szomszéd termeszt valami őszi salátát, amelyet ősszel vet, áttelel, és azt is kora tavasszal lehet szedni. Retekkel kísérleteztem, de nagyon kötött a földem, locsolni nem tudok, hidegek a tavaszok, mindig cseresznye méretű, totál befásodott retkeim lettek, amelyek csíptek is, mint állat, a zöldjét meg felzabálták mindig a földibolhák :) Úgyhogy azt elengedtem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.05.14. 08:33:28

@Egon, az egér:
Nálad szép kártyásabb ner lovag a világon nincs :)
Csak a gourmet :)
Van egy csaj ismerősöm aki mindig kisérletezik a kerti zöldségeivel, olyan fotókat küld a kész ételekről hogy lelárvázok menten, konyhafőnök shéfek is megemelnék a kötényüket :)
Én a kivitelre egyenlőre nem adok, inkább az ízre, lexarom hogy ronda ha finom :))

Egon, az egér · https://egonazeger.blog.hu/ 2022.05.14. 16:04:59

Új recept, gitáros kollégától: 5 alma lereszelve, fel bio citrom héja lereszelve, fél citrom leve, 5 db 6-8 leveles csalánszár apróra vágva, juharszirup (nem-vegáknak mehet méz is). Ez már finomak is mondható, nem úgy, mint a nátrium-glutamátban tocsogo Vifon leves családnál felutve :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2022.05.15. 13:45:00

@Egon, az egér:
Nem lehet rossz, lehet az ananászt is elbírja
süti beállítások módosítása