Egon, az egér

Blogposztok az egérlyukból

Kibékülés
2021. december 15. írta: Egon, az egér

Kibékülés

Amikor önkritikát gyakorolva felszámoltam/átalakítottam az underground jazz-funk zenekaromat, nagyon összerúgtam a port a basszusgitárosommal (is...). Illetve én próbáltam békességben elválni mindenkitől, ő haragudott (ők haragudtak) meg rám, hogy bő két év munkáját dobom ki az ablakon, mert nem igazán láttam lehetőséget a fejlődésre, mármint az önmagam fejlődésére. Ő nem volt fent a Facebookon, de a barátnője igen, és még a barátnője is defriendelt.

Ez valamikor 2017 tavaszán történhetett. Aztán 2017 december végén a feleségem megszervezte, hogy menjünk el Kéknyúl koncertre az Akváriumba. Pedig a feleségem nem szerette a funkot (én meg a brit popot és a 2000-es évek magyar undergroundját nem szeretem, egyszer agyoncsókolgatott, hogy én milyen cuki vagyok, hogy elmentem vele Elefánt koncertre a Kobuciba), mégis szerette volna, ha elmennénk. Ő, a basszugitárosom, a basszusgitárosom barátnője és én.

Aztán ott álltunk az Akvárium előtt, a hidegben toporogva, ittuk a sörünket, a basszusgitárosom cigizett is. Nem beszéltünk a múltról, hanem csak elkezdtünk beszélni zenékről meg műszaki dolgokról. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk tavasszal. Ez így ment nálunk.

Koncert után már nem is tudom, hogy hogy jöttünk haza, volt-e még kettes metró, de gyanúsan lekéstük az utolsót, és inkább a nagykörúthoz mentünk ki a négyeshatosig (akkor már egész éjjel járt), mert mintha az Andrássyn vagy a Bajcsy-Zsilinszkyn mentünk volna, közben meg azt elemezgettük, hogy a Premecz milyen őrült mély orgonapontokat tartott, majd' beleszakadt a mellkasunk.

Valahogy eljutottunk a Széll Kálmánig, onnantól már emlékszem, hogy közösen sétáltunk haza, a basszusgitárosom és a barátnője nem akart felszállni valami kocsiszínes villamosra, hanem helyette elgyalogoltak a BAH csomópontig. Közben, ha már útbaesett, felugrottak hozzánk, és adtam nekik egy vödör paszternákot a telkemről. Kicsit szabadkoztam, hogy elég fás, meg kukacos, a felét ki kell vágni, de mondták, hogy nem baj, imádják a húslevesben. A feleségem által nagyon utált kék műanyag vödörben adtam nekik, amelyről van emlékem, hogy abban a szolgálati lakásban is megvolt már, amelyből 1983-ban költöztünk el. Ütött-kopott darab volt, megígérték, hogy a vödröt visszahozzák, de mondtuk, hogy nem kell, illetve főleg a feleségem örült, hogy ettől is megszabadultunk.

Meg annak is nagyon örült, hogy kibékültem a basszusgitárosommal. Nem egészen három hét múlva meghalt. A basszusgitárosom barátnője meg újra bejelölt a Facebookon.

 


 

A keresztfiam nagyon összerúgta a port a keresztanyjával. Két évig volt családbahelyezve náluk, mert az apjának az új házastársával nem jött ki, és úgy éreztük, hogy jobb, ha kivesszük onnan. Nagyon reménykedtem, hogy jó helyen lesz a keresztanyjánál, elég sokat fejlődött érzelmileg. Lelkileg stabilabb lett, és az iskolában is a tanulási problémái mérséklődtek. Eléggé szíven ütött, amikor halottak napja környékén találkoztam velük, és mondták, hogy visszaköltözött az apjához. Sajnos a keresztanyja is borzalmasan makacs, debreceni nyakas kálvinista. Borzasztóan sajnálom, hogy így történt, pláne, hogy nem biztos, hogy az lesz a végleges megoldás, hogy a keresztfiam visszamegy az apjához :(

2017 november végén volt a Bori keresztlányomnak a keresztelője, ő a keresztfiam keresztanyjának a gyereke, a néhai feleségem (akinek a fia a keresztgyerekem) meg a keresztanyja Borinak, így vannak nálunk ezek a komaságok összefonódva.

img_8296-fb.jpg

Nemrég volt névnapja. Írtam az az anyjának, hogy szeretném névnapja alkalmából felköszönteni, és ha van kedve, akkor beszéljünk a keresztfiamról is, szeretném hallani az ő szemszögéből is a történetet. Aztán előtte pár nappal úgy meghúzódott a lábam, hogy alig bírtam lábra állni, így elhalasztottuk. Valószínűleg akkor ez most a karácsonyi látogatással fog összecsúszni, de mindenképpen még az idén.

Jó lenne, ha legalább feleannyira olyan ügyes lennék a kibékítésben, mint a néhai feleségem volt.

 


 

Ma reggel írt a basszusgitárosom barátnője Facebookon, hogy menjünk Kéknyúl koncertre a Trafóba december 27-én. Szerintem hívni fogom a gitárosomat, a szaxisomat és a trombitásomat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://egonazeger.blog.hu/api/trackback/id/tr2216784020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.12.16. 08:06:23

Én egyszer egy csajt bebaszva éjjel a Hungária utcából az Illyés Gyula utcáig kísértem, mert akart kicsit beszélgetni, Kórhát tértől fel a picsába Kertváros tetejébe térképen ez 6 km, de éjjel ittasan 20-nak tűnt, és persze onnan haza gyalog ami majdnem ugyan ennyi, és nem sz*pott le, csak hazakísérés.
Mondjuk ez jó pont volt a jövendőbelimnél aki ennek a sétálósnak volt a barinője, szóval megérte, de többet én ennyit sehova !!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.12.16. 08:08:33

sztem a térkép szar tuti volt 20

Egon, az egér · https://egonazeger.blog.hu/ 2021.12.16. 18:55:10

@szociál: Ezek meglepően nem voltak hosszú séták. Most az dereng, hogy direkt az Andrássyn mentünk az Oktogonhoz, mert meglepően közelebb van a Deáktól, mint a Bajcsyn át a Nyugti. A villamos meg elvitt :) Aztán a Széll Kálmántól a Városmajorig sem egy nagy séta. A Városmajortól a BAH csomópontig egy picit zúzósabb, de azt mi már nem sétáltuk le. Ők meg le akarták, nem volt annyira rossz idő.

Egon, az egér · https://egonazeger.blog.hu/ 2021.12.16. 18:57:30

A Deáktól az Oktogon 600-700 méter, a Széll Kálmántól a Városmajor utca 400-500 méter :) A Délitől a BAH csomópont 2-2.5 km :)

Egon, az egér · https://egonazeger.blog.hu/ 2021.12.16. 18:59:02

@Egon, az egér: Nem, másfél km a Délitől a BAH csomópont.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.12.17. 08:38:12

@Egon, az egér:

Jobban jártam volna ha a jövendőbelimet kísérem fel a mecsekre ( mert akkor hármasba voltunk ), de biztos imponált hogy a barátnőjét haza kisértem a halálfacára, ez lehetett a vízválasztó, meg az hogy nembactam meg a kislányt :)

Egon, az egér · https://egonazeger.blog.hu/ 2021.12.17. 09:52:33

@szociál: Mindenben meg lehet látni a pozitívumot :)

God Harald 2021.12.17. 09:53:09

@szociál: ügyes voltál!:)))
Küldetés-tudatom nekem is volt. Egyetemen volt egy barátnőm, még szűz volt (érthetetlen okokból), nálam volt hétvégén a koliban. Szobatársaim hazamentek, kettesben voltunk. Nem akart ott aludni, mert…mert nem. Megesküdtem neki, hogy egy hajaszála nem fog görbülni. De nem. Mondta, hogy nem kell hazakísérni. A város túlsó felén lakott. Este 11…hazakísértem. Járógipsszel a lábamon:))) A nők megértőek, logikusak és empatikusak:)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.12.17. 10:12:23

@God Harald:
:)
Apropó járógipsz.
Mikor az urán bányába melóztam átgörgettem a bakancsomon egy csillét teli támokkal, az a vicc hogy külszínen, mikor lent melóztam akkor semmi balaeset nem ért :)
Szóval mikor rákerült a járógipsz első dolgom volt télvíz idején lesétálni a jégpálya mellé a flamingo kocsmába ,mert ott vártak a haverok, nem kicsit ázott szét a gipszem a havas latyakos időben, fiatalság bolondság.

God Harald 2021.12.17. 18:42:15

@szociál: :))) te már akkor csilleztél amikor még nem is volt divat!

God Harald 2021.12.17. 20:12:14

@szociál: bányában sokat jártam gyerekkoromban, de nem dolgoztam ott. Diákmelóban tornacipőben a targoncás rátolt egy üdítővel teli raklapot a lábamra. De nem tört el:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.12.18. 02:25:05

@God Harald:
Fater lehuzott 25-30 evet az uranba, fiatalon en is kiakartam probalni.
Eloszor kulszinen meloztam acel tamokat heggesztettunk meg magasnyomassal verettuk le a dzsuvat, aztan lementem operatorkodni, mertem az urant muszerekkel, sok szinten megfrodultam, vajvegeg, gritok, feltoresek sokat maszkaltam, mai fejjel nem csinalnam, pedig nem annyira fizikaibmelo, de lent a levegotlen picsameleg helyeken ma lehet hogy ram jonne a labrazas, fiatalon semmitol se panikolsz. Ez lett volna a betanulas ismerjem megnmilyen lent, de csillesnek mar nem vettek fel, uzemorvs gerincferdulesre hivatkozott, sztem apu beszelte ra hogy ezt kamuzza be nekem.
Sztem nem is birtam volna azt a melot, nagyon kemeny, meg veszelyes.
Bejaratnal a faliujsagon mindig kint voltak a balesetek feltuntetve nevekkel kit gyaszolnak.

God Harald 2021.12.18. 17:44:16

@szociál: hát öcsém (inkább bátyám) tisztellek a viselt dolgaidért! A womázás az igazi trágya meló! Meg a többi sem kislányoknak való.
Régebben én is több “hülyeséget”
csináltam. Most nem azért nem, mert félek: nagyobb a komfort igényem. Szerencsére nem vagyok klausztrofóbiás, nincs tériszonyom, nem vagyok pánikbeteg. Ma már nem szívesen másznám végig közel negyven fokban egy üzem 30 magasabb pontját bizti szelepet ellenőrizni. Nem esik jól -6 fokban és viharos szélben szerelőkosárban felhúzatni magam daruval az 50-60 méteres kéményre. Nehezen bírom a meleget, nem érzem jól magam teljes zárt felszerelésben a ki nem hűlt kemence tűztérben. Szar bekúszni a tartályba a DN500 búvón, pláne ha az a járószinten van és hanyatt fekve kell indulni, felénél meg átfordulni. Persze annak sem örülnék már ha Karácsony előtti napon hajnalban el kellene indulnom sűrű hóesésben a hegyeken keresztül 550 km-re. Ott 3 óra gyártásellenőrzés, majd vissza késő estére.
A bányászat, a nehézipar, energia és vegyipar történetét vérrel írták. Sajnos nálunk is sok az emléktábla. Ma már szerencsére sokkal másabb a helyzet:))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.12.18. 19:31:57

@God Harald:
Latom te is a faxod verted mint uszomester a strandon :)
Meleget en se birom mar annyira, sztem kimaxolok is mint a csajok :)
Negyedken lakok, de a tizediken mar van teriszonyom, egy toronydarun lecidaznam magam, kosarba meg plane.
Sose liftezek, mindig seta ha liftes hazba jarok :)
Felek hogy megeroszakol egy szoke bombazo, nem a bezartsag miatt :)

God Harald 2021.12.19. 20:31:48

@szociál: hát…azért azt is! A prosztata egészségének érdekében:)))
A szőke bombázók nem lacafacáznak! Azoknak semmi sem szent.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2021.12.20. 07:39:53

@God Harald:
:))))
Igen, Szőkenő tudna mesélni :)))

Has ezt olvassa meghólok 7644-szer :)
süti beállítások módosítása