Most szombaton lesz az első több, mint randi: főzni fogunk. Közösen, nálam. A járványhelyzetre tekintettel, meg arra, hogy nem szereti a budapesti tömeget, bizonyosan autóval fogok menni ki elé. Meg van benne vegyesen macsóság, meg demonstrálása annak, hogy én tényleg a tenyeremen akarom hordani.

Ha kocsival megyek, egészen bizonyosan a Kosciuszkó Tádé utcában fogok parkolni, mert kb. az egyetlen értelmes hely a Déli pályaudvarnál, ahol parkolni lehet. Akár száz méterre is fogok állni az (ex)sógorom kecójától, ahol 2011. október 24-én reggel 7 órakor egymáséi lettünk azzal a nővel, akibe hat nappal előtte belezúgtam az első randin. Hogy aztán még számtalan kedden (az első ottlét hétfő volt, jól emlékszem, de aztán a keddek lettek rendszeresítve) olyan csoda történjen ott, ami az életemben előtte még soha sem.

Azon agyalok, hogy parkoltam már ott kocsival, amikor az itt megénekelt, nagyon gyanúsan borderline csajt vártam, aki meg Alsógalláról érkezett a szüleitől, és hozzá mentünk Pestszenterzsébetre, aztán akkor mégsem jutott eszembe, hogy a Kosciuszkó Tádé utca számomra kultikus hely. Mellesleg, úgyszintén Alsógallán lakott az a csaj, aki rövid ideig volt barátnőm akkor, amikor a néhai feleségemmel szeretői viszonyunkat megszakítottuk, hogy aztán viharos kitérők után összeházasodjunk, és ez a nagyon kedves csaj végig szurkolt utána nekünk, hogy jól sikerüljön a házasságunk, néhai feleségemmel is Facebookon ismerősök lettek.

Van még egy Kosciuszkó Tádé, ő:

Ő néhai feleségem nagylányának a tacsija. Néhai feleségem nagylánya pár hete költözött a Kosciuszkó Tádé utcából a Naphegyre, őneki már összelapátoltuk az első kis garzonját, kipipálva néhai feleségem vágyálmának a harmada, hogy mindegyik gyerekének tudjunk adni egy lakást az önálló életük indulásakor.

Szóval ő itt fent Kosciuszkó Tádé, a naphegyi tacsi, aki életének közel első egy évét a Kosciuszkó Tádé utcában élte le.