Egon, az egér

Blogposztok az egérlyukból

Visszatekintés a múltba a jövőből I.
2019. július 21. írta: Egon Estragon

Visszatekintés a múltba a jövőből I.

2034 október 20. Ülök a balaton-felvidéki nyaralóm teraszán, bámulom az őszi tájat és merengek. Ma van 23 éve, hogy megismertem a második feleségemet. Több, mint 16 és fél éve halt meg. 60 éves múltam a nyáron. Milyen volt az életem? Nézzük sorra végig.

A szakmámban a szűkebb szakterületemen nemzetközileg ismert és elismert vagyok. A 2019-ben megjelent monográfiám (amit a feleségem emlékének dedikáltam) már a harmadik, átdolgozott kiadását élte meg. Több neves amerikai egyetemen tanítanak belőle. Hívnak konferenciákra, sok kollégával dolgozom együtt, imádom a munkám, sokrétű, színes-szagos, fantasztikus terület. Nem utolsó sorban jól is élek belőle.

Mégis a pénzem nagy részét gyerekeimre költöm. Mindkét lányom egyetemet végzett, lassan jönnek az unokák, lehet majd teljes nyarakat a Balatonon tölteni velük, ha nyugdíjas leszek, amúgy meg mindegyiküknek megvan az első lakása. "Másik típusú gyerekeim", azaz a néhai feleségem három gyereke a nagy rokoni összefogásban képes volt megkapaszkodni, és nem törtek össze édesanyjuk halála miatt. Örülök, hogy anyagilag tudok nekik segíteni, ott bábáskodtam mindegyikük első lakásának a megszerzésénél, lakásfelújítottunk, költöztettünk, jó kis muri volt. Van még egy keresztlányom, akinek a keresztanyja a néhai feleségem volt. Jövőre ő is érettségizik, rohan az idő. Ez így hat gyerek, igaz, hogy csak kettőnek vagyok vér szerinti szülője, de mindegyik fontos nekem.

csemetek.pngA nyaralómon a fák, amiket még együtt ültettünk 2017 október 20-án a feleségemmel, megnőttek, terebélyesedtek. A könnyűszerkezetes nyaraló mellé pár éve felhúztam egy házat is. Így most már akár télen is le lehet jönni, megoldott a fűtés. Szeretek itt lenni.

De nem csak ez a nyaraló az életem, ugyanilyen fontos az életemben a hosszútávfutás/terepfutás és a zenélés is. Sok időm volt a hobbijaimra az elmúlt 16 évben, vagy az is lehet, hogy ezekbe a hobbikba menekültem. Bakancslistán lényegében minden kipipálva: Piros 85, Balaton Szupermaraton, Bécs-Budapest Szupermaraton, Ultrabalaton párban (ahogy illik, 110 km futva, 110 km biciklizve a párom mellett), Ironman. Egyiken sem voltam valami nagy szám, az amatőr mezőny végén kullogtam mindig, de célbaértem, és ez a lényeg.

Elkövettem azt az őrültséget, hogy 2019-ben 20 év után újra kezembe vettem egy basszusgitárt. És jól tettem.  Lett egy zenekarom, amelyben a basszusgitáros szerepét kaptam, és helytálltam. Ugyanakkor meg hosszú évek kemény munkájával megtanultam annyira énekelni, hogy ha rázendítek, nem menekül ki a közönség a koncertteremből. Így amikor éppen nem basszusgitározom, a saját zenekarom frontembereként adom elő saját dalaimat. Kitartó munkával felépítettem egy közönséget, aki rendszeresen lejön, meghallgat, az én lelkemnek meg jólesik kisírni magamból az érzéseimet, gondolataimat.

Éééés... :) 50-ik születésnapomra megszerveztem, hogy minden addigi zenekarommal felléptem és előadtuk a legjobb (vagy csak nekünk a legkedvesebb) számainkat. No nem mindegyikkel, csak a régi egyetemi zenekarommal, az utolsó blues zenekarommal, az alter-funk zenekarommal, azzal a zenekarral, akikkel 2019-ben kezdtem zenélni, és az aktuális sajátommal. Hát, már ővelük is több, mint 10 éve, tényleg rohan az idő. Azért elég nagy meló volt ezt az öt zenekart is megszervezni, de ezek azok az emlékek, amik miatt érdemes élni.

Magánéletemben már nem mondhatom magamat ennyire sikeresnek. Feleségem halála után pár évig faltam a nőket. Nem ez volt a terv. Mindegyikkel úgy kezdtem, hogy akkor mégegyszer egy tartós kapcsolat. De vagy magasra volt emelve a mérce, vagy tényleg akkora szerelem csak egyszer van az életben, mint amilyen a néhai feleségemmel volt, vagy nemtudoménmi, de valahogy egyetlen egy nővel sem sikerült hosszabb távon együtt maradnom. Nagy elánnal vágtam bele minden kapcsolatba, aztán mindig szégyelltem magamat, hogy menekülnöm kell belőle, mert nem volt jó, eltaszítódtam minden nőtől. Senki nem volt jó nekem. Pedig borzasztóan vágytam rá, hogy valakivel jó legyen még az életben. Lehet, hogy tényleg "szerelmes vagyok a szerelembe", jóleső érzés szerelmesnek lenni, nem csak az az őrült szerelem, amely mellet nem tudsz se enni, se inni, se aludni, hanem az is, amikor csak jó megállni a villamosmegállóban, és boldog érzés tölt el, hogy van egy szerelmem. De csak az érzés van meg, nincs a világon senki, aki megtestesítené.

Szép lassan ez a "szerelmes vagyok" érzés átrakódik a néhai feleségemre. Néha álmodok vele, és olyankor egyszerre vagyok szomorú és boldog, amikor felébredek. 2025-ben a sírja melletti sírhelyre kitették a matricát, hogy meg kell újítani a sírhely megváltást. Én meg nem vártam meg, míg felszámolják a sírhelyet, hanem bementem a temetkezési irodába, és felajánlottam, hogy megveszem. Talán a világ legboldogabb gondolata, hogy néhai feleségem mellett hajthatom örök nyugalomra fejemet. Ez tényleg egy megnyugtató gondolat. 

Pedig néha még mindig mardosóan fájnak az éjszakák, hogy nincs kit átölelni, egyedül, zaklatottan kell ébredni, és néha fel is adom, hogy mi a bánatért élek én még ebben a világban, hogy aztán főnixként hamvaimból újjászülessek, és tegyem a dolgomat, éljek a gyerekeimért, örömet keressek a munkámban, a hobbijaimban, vagy csak egy falat finom körtében és szőlőben ezen a verőfényes őszi délutánon.

2034. október 20. Ülök a balaton-felvidéki nyaralóm teraszán, bámulom az őszi tájat és merengek. Egyetlen kérdés van: boldog vagyok-e?

A bejegyzés trackback címe:

https://egonazeger.blog.hu/api/trackback/id/tr914972166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása