Vannak a klasszikus aljas hazugságok, mint pl. a "Bezzeg a mi időnkben!", és a modern kor aljas hazugságai, amely közül talán a legrosszabb az a tanács, hogy először tanulj meg egyedül élni, mert akkor leszel alkalmas párkapcsolatra.

Na, én megtanultam egyedül élni*. És nem úgy tűnik, hogy könnyebbé vált volna párkapcsolatot kialakítanom. Elmondom, hogy hogyan van ez.

Van ugye egy telkem Budakeszi külterületén. Imádom. Tényleg jó ott lenni, ebben a nyári hőségben kevésbé, de tavasszal és ősszel gyönyörű színek vannak, és lényegében bio zöldséggel és gyümölccsel ellátom magam egész évben. Igen ám, de egy ilyen telek nyűg is. Ha nem foglalkozom vele rendszeresen, felveri a gaz. Ha foglalkozom vele, akkor is félig, mert úgysincs annyi időm, hogy tipp-topp legyen. Tavasztól őszig minden hétvégémből kivesz egy napot, és kemény meló egy telket művelni, ásni kell, kapálni, gazolni. OK, introvertáltként nekem szükségem van egy picit elbújnom a világ elől, szükségem van az egyedüllétre. Ez már eleve lekorlátozza a lehetséges partnereket, hiszen a partneremnek el kell viselnie azt, hogy a fél hétvégén eltűnök. Vagy jön velem robotolni. Vagy kiül a diófa alá, és nézi, hogy robotolok.

Hosszútávfutok. Ez divat-hóbort, nekem egészségügyi dolgok is vannak a háttérben, a stressz miatti magas vérnyomásomat és magas koleszterinszintemet kellett sportolással rendbe tenni. Rendbe tettem. Ugyanakkor ez is jó sok időt kivesz belőlem. Persze lehetne olyan barátnőm is, aki eljön velem futni, de ha nem, akkor el kell viselnie, hogy hol reggel, hol este eltűnök egy, másfél órára, aztán büdösen, izzadtan jövök meg.

Van egy nyaralóm. Szerintem nagyon menő, a Tapolcai medencében, gyönyörű helyen, szinte vágni lehet a csöndet, ugyanakkor 10 perc autóval a Balaton, ha nyüzsit akarunk. Vagy 25 perc Kapolcs, lehet menni akár onnan fesztiválozni. De röghöz kötöttség az is, ha nyaralni megyünk, akkor egy szép helyre megyünk, de mindig ugyanoda. Persze mehetünk máshova is néha, de azért csak lenne bennem egy kis rossz érzés, hogy miért nem a nyaralóba megyünk le nyaralni, ha már van. 

Zenélek. Ez heti egy próba egy este, plusz a gyakorlás többé-kevésbé rendszertelenül a hét akármelyik napjain. És föl ne merüljön a gondolat, hogy esetleg két zenekarom lesz. Megfordult már a fejemben. És nem vagyok egyszerű ember, a nyolcvanas évek uderground zenéjét szeretem, meg a klasszikus blues-t, a jazzt, funk-ot, ha olyanom van, akkor kelta rock-ot, neadjisten punkot, vagy valami teljesen elvont zenéket.

A munkaidőm kötetlen, rengeteget tudok home office-ban dolgozni. De cserébe sok határidős munkám van, amit akár késő estig kell csinálni, vagy van egy conf.call-om este hatkor. Vagy reggel fél nyolckor. Pluszba eljárok évente két-háromszor külföldre, konferenciákra, max. egy hét egy utazás, talán még ez a legkevesebb, a legelviselhetőbb. Az már kevésbé, amikor rácuppanok egy problémára, amit nagyon meg akarok oldani, és akkor azon pörgök 7/24, tényleg még álmomban is gondolkodom.

Szóval megtanultam egyedül élni*, és azt gondolom, hogy nagyképűség nélkül állíthatom azt, hogy egy színes egyéniség vagyok. De valahogy jobb lett volna az élettel való összecsiszolódást egy társsal együtt végigvinni. Mert aztán ha jön valaki, akkor lehet, hogy első pillanatra elvarázsolódik, hogy jé, egy érdekes pasi (már akinek ez érdekes), de aztán fel kell tennem azt a kérdést, hogy: "Jó, de te hogy fogsz ebbe az életbe beleférni?".

*A lószart, mama... Igazából ha 1-2 hónapig nincs barátnőm, már vinnyogok, mint egy veszett kiskutya. Egyszerűen kell, hogy valaki átöleljen, kell, hogy legyen valaki, akire gondolhatok, kell egy párkapcsolat. Ilyen szempontból valójában párkapcsolat-függő vagyok. Ugyanakkor nem okoz problémát kilépni egy rossz párkapcsolatból, egyre gyakorlottabb vagyok ebben, habár akarja a radai rosseb ezt gyakorolni.