Még a '90-es évek elején történt, amikor a Dunántúlról csak úgy tudtam menni az Északi-középhegységbe túrázni, hogy nagynénémnél szálltam meg egy éjszakára Budapesten. Reggel a konyhából a Reggeli Krónika ment a Kossuth rádión, és a zenei szerkesztő két riport közé berakta a Take five-ot. Zenei analfabéta voltam még, azt sem tudtam, mi az az 5/4, csak megfogott a dal ritmusa
tu-váp tu-váp, tú-vap
Mint a vonat kerekeinek a zakatolása. Aztán végig a zempléni túrán ez kattogott a fejemben, ahogy haladtam hátizsákkal a turistautakon.
Pár évvel később elkezdtem basszusgitározni, full amatőren, első zenekaromban még kottát sem tudtam olvasni, továbbra is zenei analfabéta voltam, csak mondták, hogy most C-t pengessek, most F-et, most G-t. Viszont akaratlanul is a Take five ritmusát kezdtem el pengetni két szám között a próbán. A kiművelt dobosunk mondta, hogy ez 5/4, és ez a Take five. A kollégium könyvtárának a zenei gyűjteményéből kikerestem a számot (hol volt akkor még az, hogy internetről töltünk le zenét...), és elkezdtük játszani a Take five-ot.
Innentől már tudatosan gyűjtöttem a szokatlan ritmusú zenéket, és persze megtaláltam a Jethro Tull: Living in the Past című számát is:
Na, ez a szám már nem csak a ritmusában, hanem a szövegében is a szabadságot mutatja be.
De mi is a szabadság? Számomra nem a kötelezettségektől való megszabadulást, hanem a boldogság szabad kifejezését és megélését jelenti. Boldog vagyok, amikor az erdőben az egyik lábam rakom a másik után és közben bámulom a kavicsokat az úton, a növényeket az út szélén, amikor iszom a forrás vizéből, elterülök a réten, és bámulom a bárányfelhőket. Amikor a koncertteremben mozgok a zenére (hívhatnánk akár táncnak is, de mint a klasszikus viccben: olyan nép nincs, akinek a néptáncát én táncolom :P ), minden kötöttségtől mentesen, és nem érdekel, hogy ki mit gondol erről. Utazás az időben és a térben, ahogy Ian Anderson is megírta.
Na jó, persze unalmas lenne, ha a szabadságról csak 5/4-ben szabadna zenélni... Az már nem lenne szabadság...
Így befejezésképpen jöjjön még két video szabadságról szóló zenékről, most már nem 5/4-ben.
Miles Davis Electric - Call it anything
Azt hiszem, ez a cím tökéletesen kifejezi a szabadságot. Amikor Miles Davist megkérdezték az Isle of Wight fesztiválon való fellépésük előtt, hogy mi a setlistjük címe, azt válaszolta: "Call it anything". Csak elégedetten tudok csettinteni a nyelvemmel :)
Gabor Szabo - Rambler
Szabó Gábor sokáig nekem csak az a jazz-zenész volt, aki populáris dalokat dolgoz fel jazzesen, és keleti motívumokat csempész a zenéjébe. Aztán rátaláltam erre az albumra, és egyből ez lett a kedvenc Szabó Gábor albumom. Turistáskodás. Így, erőteljesen haladva a XXI. századba, leginkább a múltba.