Régen a zenészek istenek voltak. Egy másik kaszt, földi halandó számára felérhetetlenek. Legalábbis így képzeltem el. Persze már a nyolcvanas években voltak merész DM rajongók, akik meglátogatták a Hotel Intercontinentalban Dave Gahant, aki meztelen felsőtesttel és mai szemmel nézve erős szekunder szégyenérzetet okozó rövidnadrágban fogadta őket, és gondolom, ők jó bulinak tartották ezt és nem gondolták azt, hogy Dave Gahan az isten, bár ki tudja, meg kellene kérdezni őket. Ugyanakkor sok zenekar rá is játszott az istenszerepre, pl. a F.O. System tagjai nem nagyon beszéltek a közönséggel, a Kraftwerk tagjai meg a mai napig újságíróknak sem adnak interjút.

Aztán a helyzet megváltozott. Talán az első változás-élményem az volt, amikor a '90-es évek elején voltak Zalában Sziámi táborok. Szerettem volna elmenni egyre, de valamiért (talán a félelmem miatt) nem jött össze.

Aztán ahogy a technológiai forradalom észrevétlenül megváltoztatta az életünket, úgy váltak észrevétlenül a zenész-istenek ugyanolyan földi halandóvá, mint a többi egyszerű ember. Ma már simán Faraböfhöz is fel lehet kéredzkedni a stage-re egy közös fényképre :)