Egon, az egér

Blogposztok az egérlyukból

Gasztroművészet
2021. december 19. írta: Egon, az egér

Gasztroművészet

img_20211218_160712_003.jpg

50 g fekete rizst (vadrizs, indián rizs) pici olajon egy csipet sóval megpirítunk, majd négyszeres tömegű vízzel főzzük kis lángon, ha kell, a vizet közben pótoljuk. 50 gramm vörös rizzsel ugyanígy teszünk. 150 gramm basmati rizst pici olajon csipet sóval megpirítunk, majd másfélszeres térfogatú vízzel felöntjük, megvárjuk, amíg visszaforr, majd letakarjuk, lezárjuk alatta a tüzet és hagyjuk, hogy megpárolódjon. A fekete és vörös rizsről a maradék főzőlevet leöntjük, és a fehér rizzsel összekeverjük.

Rusztikusra vágott édesburgonyát sütőpapírra teszünk. Megspricceljük olíva olajjal (ha nincs spriccelő, megkérjük a barátnőnket, hogy az üveg száját félig lefogva csöpögtessen olajat a batátára. Na jó, ő vette ki a kezemből az olívás üveget "nem nézel gasztroműsorokat?" :) de ma is tanultam valamit :) ), sózzuk, pici zsályát és rozmaringot adunk hozzá, és 180 fokon sütőben megsütjük.

12 evőkanál majonézt, 3 evőkanál mustárt, 3 evőkanál ecetes uborka levét és 47 gramm ("ne már csak ennyit, még egy darabot adjál hozzá" :) ) aszalt sárgabarackot turmixgépbe teszünk, alaposan leturmixoljuk. Dobunk hozzá pár savanyú uborkát, és enyhén ráturmixolunk, hogy az uborkák még darabosak maradjanak.

Madársalátát és rukkolát keverőtálba teszünk félbevágott koktélparadicsomokkal, fekete olívabogyóval és apró kockákra vágott kaliforniai paprikával. Olívaolajat és balzsamecetet teszünk rá, átforgatjuk. Toppingnak földimogyoró olajon pirított, sózott len- és szezámmagot adunk.

360 gramm finomlisztet, 90 gramm keményítőt, fél zacskó sütőport egy keverőtálba teszünk. Pici pirospaprikát adunk hozzá, borsozzuk, majd 7.5 dl jeges vízzel felöntjük, habverővel megkeverjük egy picit, nem baj, ha picit csomós marad.

Zsenge cukkinit, céklát, karalábét, zellert felkarikázunk, kisebb répákat félbe majd hosszába vágunk, egy fél karfiolt rózsáira bontunk, hónapos retkeket félbevágunk. Az előkészített zöldségeket a tempuratésztába forgatjuk, majd 180 fokon bő olajban kisütjük. Papír törlőkendőre tesszük, hogy az olaj lecsöpögjön róla.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egonazeger.blog.hu/api/trackback/id/tr7316788086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2021.12.20. 08:38:42

Szépen hangzik de nekem ez kissé pepecselős :) Amúgy guszta, biztos finom is.

A fiamnak most derült ki, hogy többféle ételre intoleráns. Bőrtünetei voltak, és nagy nehezen rávettem, menjen el egy vizsgálatra.
Kijött a tej, tojásfehérje, kazein, élesztő, búza, (érdekes a glutén nem) árpa, mustár, mogyoró, lenmag, ezek elég durván és még pár másik, összesen 20 féle ételre.
Azért ez eléggé behatárolja mit ehet, és hát egy fiatalembernek, aki azért szeret enni, elég szívás.

Egon, az egér · https://egonazeger.blog.hu/ 2021.12.20. 09:42:42

@Szőkenőő: Ketten voltunk rá, és pont az a legszebb, hogy nem éreztük pepecselősnek :) nomeg a poszt burkolt üzenete az, hogy a hétvége nem publikus része is legalább olyan jó volt, mint a főzicskélés :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2021.12.20. 10:15:04

@Egon, az egér: Ilyen ínyenc kaja után, a folytatás is kellőképp ínyencnek és romcsinak ígérkezik :)

God Harald 2021.12.20. 23:34:43

A nők jó része szereti ha egy férfi főz neki. A többiekkel nem érdemes foglalkozni!:) Az a nő, akinek az élete csirkemellből áll, az kb. az élet minden területén egy unalmas, passzív szürkeegér! Bocs Egon!:)))

Egon, az egér · https://egonazeger.blog.hu/ 2021.12.21. 06:41:51

@God Harald: ööö, valójában egy szürke kisegér is lehet borzasztóan szenvedélyes az ágyban...

Ugyanakkor az egy jó meglátás, hogy aki borzasztóan igényes az élet minden területén, szenvedélyesen tud élni, legyen az gasztronómia, vagy az élet bármely más momentuma, az az ágyban is olyan lesz, mint az életben ;)

Én vegán vagyok, bocs, God, nem tudjuk az általad imádott steakeket és csülköket főzni, de szerintem a korlátok között jól teljesítettünk. Konklúziót ld. fent :))))

God Harald 2021.12.22. 08:42:46

@Egon, az egér: szegény egér maggal főz!:)

Egon, az egér · https://egonazeger.blog.hu/ 2021.12.22. 10:19:46

@God Harald: ez jó :)

A környezettudatos meg helyi alapanyagokból, ökogazdálkodásból, tisztán növényi eredetűekből :)

God Harald 2021.12.27. 09:56:32

@Egon, az egér: szeretem mindkettőt, de azért viszonylag ritkán eszem. Mint ahogy a tegnapi karácsonyi kedvencem: hízott kacsamájszeletek, libatepertő, sáfrányos tokaji aszús grillezett körte, pirított dió kesudió és mogyoró. De hal szinte minden hétvégén van, na meg kagyló, polip, tintahal, rák. Egyébként vegyesen: csirke, kacsa, liba, fácán, gyöngytyúk, nyúl, sertés, marha, borjú, birka, bárány, őz, szarvas, vaddisznó.

God Harald 2021.12.28. 23:22:32

“reggelire poliphurka várja parfümön pirított kolbászkákkal és ananászvánkoson pihentetett kengurucombok keselyű-tükörtojással, abált zsiráfnyelvvel, áfonyás-csokis kőcirkusztortával.” :)))
süti beállítások módosítása